A budapesti Erzsébet Királyné Sanatorium, az Országos Korányi TBC és Pulmonológia Intézet története összefonódik az öt orvosgenerációt felvonultató Korányi Család történetével.
Amint az Erzsébet Szanatórium báró Korányi Frigyessel, úgy Korányi Frigyes és a Korányi orvosdinasztia története a három, Bécsből bevándorolt, prágai születésű Kornfeld, majd 1848-tól Korányi nevet viselő orvos testvérrel kezdődött. A legidősebb Viktor Máramaros vármegye főorvosa lett, a legfiatalabb János Szatmárnémetiben orvoskodott, míg az 1800-ban született Sebaldus Nagykállón telepedett le.
Sebald a vármegye tekintélyes orvosa, a megyei közélet fontos alakja lett, akinek az 1831. évi kolera járvány alatti tevékenységéről a Szabolcs vármegye Egészségre Ügyelő Bizottságának 1830-46 évi iratai számolnak be, tudományos munkásságáról pedig az Orvosi Hetilap 1860 – 61 évi számaiban olvashatunk.
Korányi Sebald és Nyíri Anna 1827-ben kötött házasságából tíz gyermek született, a szépirodalmi pálya felé vonzódó Korányi Frigyes 1827 december 10-én. Az orvostudomány, a magyar közegészségügy és orvosképzés szerencséjére az első irodalmi próbálkozások nem találtak kiadóra és így az egri diák, az apai akaratnak engedve 1844-ben beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára, ahol a jó tollú, ragyogó szónoki tehetségű ifjú az egyetem radikális irodalmi társulatának lett tagja. 1848-ban az egyetemi ifjak egyik vezetőjeként előbb a pozsonyi országgyűlésre küldött ifjúsági delegációban találjuk Vasváry Pál, Balassa János és Meixner János mellett, majd májusban tagja az Erdéllyel történő Uniót követelő kolozsvári küldöttségnek.
A Szabadságharc kitörésekor, testvérével Imrével és unokatestvérével a máramarosi ághoz tartozó Frigyessel együtt azonnal jelentkezik katonai szolgálatra. Előbb a szabolcsi zászlóaljnál szolgál és Jellasics ellen harcol, majd Balassa és Markusovszky mellett találjuk a pesti Honvédkórházban és még később a Dembinszky vezette 104. Zászlóalj főorvosa.
A szabadságharc leverését követően befejezte tanulmányait és 1851-ben általános orvosdoktorrá, 1852-ben sebészdoktorrá avatták. A sebésznek készülő Korányi Bécsbe, Schuch intézetébe került műtőnövendéknek. Bécsi tartózkodása rövid ideig tartott, mert még ebben az évben, az 1848-49 szereplése miatt, felségsértés vádjával kiutasítják Bécsből és Pestről és 1861-ben történt felmentéséig szülőfalújában, Nagykállóban folytat gyakorlóorvosi tevékenységét. „Abban a körben, amelybe a rendőri intézkedés bezárt, dolgozni és érvényesülni akartam” írta emlékirataiban, és hamarosan a régió legelismertebb, sebészetet is gyakorló, belgyógyásza lett. „Szabolcs után gyakorlatom- írja- kiterjedt Biharra, Zemplénre, Borsodra, Szatmárra, Ungra, sőt egyszer máskor Erdély határáig, Szilágy megyére is.”
A világtól elzártan képezte magát, tapasztalatait rendszerezte és publikálta, már itt felismerte az élettan, kórtan és bakteriológia szerepét a belgyógyászat területén. 1861-ben már Szabolcs vármegye főorvosa, aki fáradhatatlanul munkálkodik a vármegye és az ország közegészségügyi helyzetének javításán. „Eszmék a haza egészségügyének szervezése körül” című és az Orvosi Hetilapban folytatásokban megjelent tanulmányában felhívja a figyelmet a gyermekhaladóság ijesztő mértékére, kötelezővé teszi a megyében a himlő elleni oltást, kidolgozza a megyei szülésznői ellátást, megszervezte a megyei ínségkórházat, mely a megyei Egyleti Kórház, majd a Szabolcs megyei nyilvános közkórház elődje, melynek orvosi teendőit is ellátta. Mindemellett két alkalommal is írt magántanári értekezést, először a mellkasi szervek betegségeinek köréből, de ekkor kiderül, hogy ennek a témának már van a pesti egyetemen magántanára, majd „Chorea St.Viti” címmel, ideggyógyászati témából, melyre 1864 februárjában megkapja a magántanári képesítést.
Amikor száműzetését feloldják, 1864 végén Pestre kerül és tanszéket pályázik, melyet viharos előzmények után, 1866 július 26-án kap meg és 42 évig, 1908-ban történt nyugdíjazásáig vezet. A nagyon szerény felszereléssel rendelkező első „kóroda” mindössze 12 ágyas volt. Csak 1880-ban lett kész az új, 80 ágyas II Belklinika, mely báró Eötvös József, majd Trefort közoktatásügyi minisztersége és Markusovszky titkársága alatt a Balassa, Bókay, Lumniczer, Balogh, Hőgyes professzorok szellemében megújuló orvosegyetem legmodernebb klinikája volt.
A Korányi Frigyes vezette klinika szellemét nemcsak a többszáz publikáció jelzi, hanem a modern laboratóriumi és diagnosztikus módszerek bevezetése. Itt alkalmazták először az országban a röntgen készüléket, itt indul el a biokémia és fizikó-kémiai eljárások alkalmazása, mely a modern orvostudomány óriási fejlődésének az alapja volt. Itt született meg a Korányi iskola, mely később fia, Sándor kiemelkedő vezetésével a hazai belgyógyászatot generációkon át meghatározó műhelye volt, ahol az orvosi gondolkodás tanítása és elsajátítása, a klinikus és tudós és egyben gyakorló orvos elv megvalósult, ahol a gyógyítás, oktatás, kutatás fejlesztése volt a cél.
Külföldön és itthon megjelent tudományos közleményei és tankönyvei, a Bókay-Kétly társszerzőkkel írt első magyar belgyógyászat arról tanúskodnak, hogy a betegségek kutatásával, kórismézésével és gyógyításával foglalkozott, de azok közegészségügyi jelentőségét is felismerte. Korányi Frigyesnek volt köszönhető, hogy a hazai belgyógyászat az akkori világszínvonal csúcsára került. A belorvoslásba, mely addig a kopogtatás és hallgatózás eljárásaival dolgozott, bekapcsolódtak a kórélettan, bakteriológia, kísérletes élettan, fizikális-kémia eredményei és módszerei
Amint ennek az emlékkönyvnek más fejezetében erről bőven esik említés, életének legmaradandóbb emléke a gümőkor felszámolása érdekében tett munka. A tuberkulózis elleni hazai küzdelem vezetésével, a „Betegsegélyező alap” és a Budapesti Szegénysorsú Betegek Szanatóriumi Egyesülete létesítésével, fáradhatatlan propaganda munkájával indul el és éri el kiemelkedő sikereit, mint éppen az Erzsébet királyné Szanatórium megnyitását, a magyar orvosok „Tuberkulózis egyesülete” megalakítását és gondozói tevékenység elindítását.
Nevével az egészségügy számos területén találkozunk, az Országos Közegészségügyi Tanács egyik alapítója, majd elnöke, az Igazságügyi Orvosi Tanács elnöke, szorgalmazta a Magyar Balneológiai Társaság megalakítását, részt vett a Lipótmezei Elmegyógyintézet, a balatonfüredi Szívszanatórium tervezésében, lelencházak létesítésében, gyógyszerkönyv írásában, törvényjavaslatok kidolgozásában.
Lenyűgöző, kedves személyisége a legfelsőbb köröktől a legalacsonyabbakig mindenkit megnyert. Életében minden elismerést megkapott, az egyetem rektora lett, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, számos hazai és külföldi tudományos társaság elnöke, számos kitüntetés és megtisztelő cím mellett a Főrendi ház tagja, aki nyugalomba vonulásakor magyar bárói címet kapott, amit előtte orvos-ember még nem ért el. Életének legnagyobb kitüntetése, ahogy a Korányi-iskola kiváló tagja, Magyar Imre írta, hogy „nagyságban, tudományban, emberségben mindenképpen méltó fia követte, Korányi Sándor, az apa által alapított Korányi-iskola továbbfejlesztője, kiteljesítője.”
Az orvos-dinasztia harmadik generációja és a magyar belgyógyászat eddig élt legnagyobb alakja, a modern funkcionális patológia megalapítója Báró Korányi Sándor 1866-ban született. Talán nem meglepő, hogy a magyar orvosi kultúra vezérének gyermeke már igen korán eljegyezte magát az élettudományokkal. Már a klinikai tanulmányok megkezdése előtt Claude Bernard hatására az alkalmazott élettannal foglalkozik., mert felismerte, hogy a jövő orvostana az „alkalmazott physiologián” nyugszik. Pályafutását a Claude Bernard tanítvány Goltz strassburgi élettani intézetében kezdi, ahol Jacques Loeb-el dolgozik és az ideg fiziológia területén végzett együttes munkájukból több tudományos publikáció születik.
A jövő kutatásait is itt, egy 1890-ben végignézett veseműtét dönti el, amikor a műtét során kivarrt ureteren át gyűjtött vizeletből az izolált veseműködés tanulmányozására nyílt alkalma.
Hazatérése után 1890-ben előbb az Állatorvosi Főiskola Élettani Intézetét vezeti, majd apja mellett dolgozik és 1893-ban már magántanár. 1895-ben főorvosi kinevezést kap a Szent István kórházban, ahol nagy beteganyagon szerzi diagnosztikus és gyógyítói tapasztalatait. 1907-ben ismét az Orvosegyetemen találjuk, mint a diagnosztika kinevezett tanárát egy 18 ágyas részleg és egy laboratórium élén.
A Korányi Sándor elképzelése szerinti új és az európai csúcsszínvonalat jelentő III. sz. Belklinika 1909-ben nyílt meg. A klinika, ahol a világhírt jelentő Korányi féle funkcionális vese diagnosztika megszületett, a legkorszerűbb fiziko-kémia vizsgálatokra alkalmas laboratóriumokkal, állatműtökkel is fel volt szerelve.
Ő ismerte fel, hogy a vese működésének megítélése, a koncentráló – hígító képesség mérésére alkalmas a fagyáspontcsökkenés meghatározása, hogy vizelet koncentráció változékonyságának a csökkenése a vese működésének a csökkenését, a vese megbetegedését tükrözi. Vizsgálatai tették lehetővé a diffúz kétoldali vesebetegségek funkcionális vizsgálatát. Munkásságához fűződik a hypostenuria és az asthenuria jelenség, kompenzáló polyuria és a következményes „vikariáló polydipsia” leírása, a veseelégtelenség fogalma, az oedema képződésben a vénás és az onkotikus nyomás jelentősége, az a megfigyelés, hogy a hypostenuria foka a megbetegedett veserész nagyságával arányos és ezen alapszik a sebészeti vesebetegségekben használatos festékkiválasztásos, funkcionális-diagnosztikus módszer. Ő ismerte fel, hogy a vesebetegek szomjaztatása éppen a kompenzáló polyuria jelentősége miatt súlyos hiba, és hogy a vesebetegek diétájában fontos, „hogy az anyagcseréből felszabaduló oldott molekulák száma ne haladja meg a vese molekulaürítő képességét”.
Bár neve az egyetemes orvoslás történetében, a veseelégtelenség leírójaként és a vesék funkcionális vizsgálatának pionírjaként szerepel, munkássága a belgyógyászat csaknem minden területén produktív volt. Sokat foglakozott a szív, a keringés betegségeivel, hypertoniával, a polyglobuliák kóroktanával és elsőként állapította meg az oxigén parciális nyomásának szerepét a magaslati polyglobulia kialakulásában. Elsőként alkalmazott cytostatikumot a leukémia kezelésében, osztályozta a haemorrhagias diathesiseket, írt az öregedésről, az alkatról és a homeopathiáról.
Korányi Sándor nemcsak tudós volt, közéleti tevékenysége is rendkívül jelentős. A gümőkor elleni küzdeleméről, és kapcsolatáról az Erzsébet királyné szanatóriummal e könyv másik fejezetében olvashatunk. Mint az országgyűlés felsőházának tagja sokat tesz az orvostudományi kutatások és az orvosképzés és továbbképzés érdekében, de rendkívül érzékeny a szociális és népegészségügyi kérdésekre is. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, számos külföldi egyetem díszdoktora volt, atyjához hasonlóan rengeteg tudományos és közéleti társaság alapítója, elnöke volt. A III Belklinika megszűntéig, 1936-ig volt a klinika igazgatója, 1944-ben halt meg.
Korányi Sándor érdeme volt, az akkor forradalmi jelentőségű funkcionális szemlélet bevezetése az orvoslásba, az alaptudományok és alapkutatás beépítése a klinikai munkába és az orvosi tevékenység magas etikai szintű művelése és mindezek oktatása, meghonosítása a hazai orvoslásban, a Korányi-iskola kiteljesítése.
Tanítványai, a Korányi-iskola tagjai még hosszú évekig voltak a magyar belgyógyászat és orvosképzés meghatározó szellemei, közvetítésükkel élt tovább és öröklődött a „betegközpontú” a Korányi – iskola etikai tanítása.
Korányi Frigyes testvérének, Imrének unokája Korányi András, aki 1903-ban született Nyíregyházán. András, a Korányi család negyedik generációs kiváló orvosa megérdemli, hogy röviden beszámoljunk pályafutásáról.
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi fakultásának elvégzése után anyagi lehetőségei megengedték, hogy tanulmányai befejezése után éveket tölthessen a kor leghíresebb klinikusai mellett, Németországban, Párizsban, Stockholmban és másutt. Nagybátyja Korányi Sándor neve és ajánlólevelei mindenütt tágra nyitották a klinikák kapuit. Hazatérve a budapesti III. sz. Belklinikára került, ahol Korányi Sándor személyes irányítása és féltő gondoskodása mellett csakhamar jelentős szakmai rangot és elismerést vívott ki magának.
Tudományos érdeklődése sokirányú volt, kiemelendő az akkor újonnan bevezetett inzulin kezelés okozta hypoglykaemiás tünet együttes aprólékos megfigyelése, leírása. Ugyancsak jelentősek a vesebetegségekkel foglalkozó precíz klinikai és állatkísérletes munkái.
Nagybátyja nyugdíjba vonulása után Szegedre került, ahol az újonnan kinevezett professzor Korányi Sándor tanítványa, Rusznyák István, maga is Korányi Sándornak köszönhette tanári kinevezését. Ezen a belklinikán Korányi András folytatta oktatói és kutatói, ill. gyógyító munkáját, s csakhamar a professzor helyettese lett, egyetemi rendkívüli tanárként Szeged városának szeretett és nagyra becsült polgáraként.
A II. világháború utolsó szakaszában a fronton működött, mint katonaorvos, s rövid időre fogságba esett. Innen régi betege és barátja, Balogh István páter, újszegedi plébános mentette ki, aki az akkor újonnan megalakuló Független Kisgazdapárt egyik vezető személyisége lett, s akinek ezen funkciójából fakadó ismeretsége Vorosilov marsallal tette ezt lehetővé.
1946-ban, Rusznyák István felkérte Korányi Andrást, hogy lépjen be a Kommunista Pártba, s akkor azonnal kinevezik a szegedi belklinika élére, amit Rusznyák a budapesti I. számú belklinika tanszékvezetésével cserélt fel. Korányi András egész életében hívő katolikus volt és az is maradt, ezért a belépést határozottan visszautasította. Ettől a pillanattól kezdve élete „parkolópályára” került, hamarosan kitették a budapesti belklinikáról „klerikális” magatartása miatt.
Rövid hányódás után, (István kórház, Margit kórház) régi személyes tisztelői segítségével a János kórház I. belosztályának vezetésével bízták meg, ahol 1976-ig, nyugdíjaztatásáig működött. Az osztályt klinikai színvonalra emelte, ahol a gyógyítás, kutatás és medikus oktatás hármas egységét magas szinten valósította meg. Jóllehet sohasem titkolta távolságtartását a politikai rendszertől és közismert volt vallásos hite, a „puha diktatúra” az évek múltával mégis egyre inkább elismerte magas fokú szakmai irányító szerepét, amit különböző elismerések, pozíciók, kitüntetések fémjeleztek.
Az orvostudományok doktora fokozat hátterében álló klinikai kutatások részint a kísérletes atherosclerosis témakörét ölelték fel, részben a diabetes, hypoglykaemiás állapotok jobb megismerésére irányultak.
Számos hiteles szakmai vélemény az osztály munkáját legalább egyetemi klinikai színvonalúnak ítélte. Ennek köszönhetően betegei között a szellemi elit mellett érdekes módon mind az uralkodó rendszer prominens tagjai, mind az „ancien regime” tagjai, főnemesek, papok, stb. egyaránt képviselve voltak.
Vezetése alatt kitűnő szakorvosi gárdát nevelt, akik közül számosan szereztek magas tudományos fokozatot, kaptak vezető főorvosi beosztásokat. Osztályán ugyanazt a klinikai szemléletet, gondolkodást vezette be, amit nagybátyjától tanult. A „Korányi-iskola” hatását még az ő egykori tanítványi munkájában is nyomon lehet követni.
Mi, akik korunknál fogva nem élvezhettük közvetlenül a nagy elődök oktató, gyógyító munkáját, Korányi András hiteles közvetítésével mégis részesei lehettünk e szellemiségnek. A politikai rendszer nem engedte, hogy Korányi András is megkapja az egyetemi katedrát, ahol még szélesebb körben képviselhette volna a Korányi iskolát, mint harmadik generációs utód.
Korányi András közvetlen munkatársai közül többen lettek osztályvezető főorvosok és szereztek tudományos minősítést (Karsai, Kozma György, Salamon Ferenc, Kautzky László az orvostudományok kandidátusa, Halmos Tamás MTA doktor, Korányi László MTA doktor)
Számunkra, akik nap mint nap tanúi lehettünk páratlan diagnosztikus készségének, óriási tapasztalatának, igaz emberségének ez akár szerencsének is felfogható…
Sok mindent tanulhattunk Tőle, de talán legfontosabb tanítása az volt, hogy „a betegnek mindig igaza van”. Ez a „betegközpontú” szemlélet eredményezte azt a páratlan baráti, humánus hangulatot, ami az osztály több évtizedes sikeres működését jellemezte. Mi, tanítványai úgy érezzük és hisszük, hogy Korányi András professzor méltán illeszkedik a Korányi Frigyes, Korányi Sándor nevével fémjelzett dicsőséges magyar orvosi vonulatba.
Dr Halmos Tamás és Dr Korányi László